Örülnöm kellene nemdebár?

Pislogok rá elképedve, ahogyan csillogó szemekkel meséli.

…és mikor letettem, vettem csak észre, másfél órát beszéltünk. Annyira jó fej, és szép. Szerdán találkozunk. 
Vigyorogva fürkészi az arcom.

Ismerem ezt a vigyort. Pontos mása annak, amit egy testformáció felvétel után produkál, ahogyan zavartan keresi az alsóját. Na igen, Ő a cselekmény lebonyolítása után szégyenlősködik.

Szerintem a rózsaszín köd felszállása lehet az oka. A nagy hév már sehol, kezd tudatosulni benne, kin is munkálkodott az előző 2 órában. Nagy sokk lehet, de én jól szórakozom.
Mélyen leszívom a füstöt, tüdőm ellenkezik nagyon, de feszítsen csak, lefoglal addig is, míg kitalálok valami jó, ideillő választ.
– Remek… köpöm ki rekedten, könnyes szemmel.
Méghogy tüdő? najah, hogy simán gyomorra ment a füst, nem leszívtam, konkrétan lenyeltem.

Én, a nagy dohányos!
– Most mi a bajod? Miért nem tudsz örülni az én örömömnek?
A könnyektől kicsit megcsúszott képeket látok magam előtt, bár előfordulhat hallucinálok, a köhögés nem éppen segítette elő, hogy kellő mennyiségű oxigént tudhassak tüdőmben. Ment a füsttel együtt gyomorra.
Most már tuti, hogy hallucinálok, piros villogó kérdőjelek eddig nem figyelgettek a feje felett.
Miértnemmiértnem… miért nem tudok örülni?? Ezt pont tőlem kérdezi? 

Bizonyosság okán, lassan a hátam mögé is nézek, biztos ami biztos alapon.

Nincs ott senki, tényleg csak az enyém a kérdés.

Na, végre valami, egy kurva kérdést már biztosan magamnak tudhatok Tőle.
Juhééé, saját bejáratú kérdéssel lettem gazdagabb.
Néz és várja a választ.
Legalább hátba vágna, kuc-kuc-kuc hanghatás kíséretében… vagy valami, csakhogy érezzem már egy kicsit, tényleg érdekli a hülye válaszom mielőtt fulladásos nagy halált vinnék véghez..
De nem, semmi felület érintkezés. Nyilvánosan? mekkora marha vagyok, még meglátja valaki, hogy mi, együtt.
– Miért fontos, hogy én mit gondolok? 
Lassan ejtem ki a szavakat elnézve mellette.
– A haverom vagy! kivel beszélném meg ha nem veled?
Azt hiszem, ennél kerekebbre már nem is tágulhatna a szemem.
Csodás látvány lehetek, lekönnyezett smink, mangásan tág szemek…fasza! Csak egy rövid iskolai egyenruhát kellene még beszereznem, hátsórészen éppenhogycsak kivillanó, csipkésfodros bugyogóval és máris megkívánható extrém állapotba kerülnék. Én, a “haver”.
Természetesen nem nyilvánosan, hova gondolsz?

A nyilvános megjelenés szerdára van tervezve, és nem éppen velem.

Haver státuszban vagyok halló!
Nem is értem magam. Miért is nem tudok együtt örülni a “haverommal”?…