Az első 10 perc után azon kezdtem el agyalni, természetesen két jól sikerül óóóhh… és áááhh… közben, hogy mi a fenének kezdett hozzá, ha igazából pont az egyik leglényegesebb dolog a kedv hiányzik.
Csak mert kéznél voltam mi baja lehet, adjunk neki?…
Bár aláírom, a hagyom magam rész egyik generálója nálam is, pont a mi bajom lehet életérzés váltotta ki. Gondoltam menet közben majd rákap az ízére, eltűnik az arcáról az az unott, na még ezt lezavarom aztán lépek.. arckifejezés, de ahogyan félig lehunyt szemhéjam alól, lopva fürkésztem az arcát (naná próbáltam hangolódni, természetesen csukott szemmel) nagyon úgy nézett ki az bizony ott fog maradni végig.
Figyeltem, ahogyan méricskél, a megszokott mozgássorozatot, a jól ismert mi után, mi következik sorrendet és felötlött bennem,
fejbe vágom a távirányítóval!…csakhogy kizökkentsem abból az unott maszatolásból, fő a meglepetés zökkentő ereje alapon.
Itt majdnem hangosan felröhögtem, de inkább azt találtam ki,
én bizony gyorsan, sutyiban összehozom magamnak azt az elmenetelt, ha törik, ha szakad, és a telítettség élményével,
szépen, nyugiban még mindig el tudom dönteni,
mit is kezdjek a derekam alá beszorult távirányítóval…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: