– A fene, még ez is – törölte meg izzadó homlokát.
Az arcát kezdte tanulmányozni a tükörben. Vicsorgott, majd férfiasan igazított egyet kicsit balra orientálódott jobboldalhoz szokott csomagján.
Hasát behúzva, mellkasát kidüllesztve, csípőre tett kézzel oldalra fordulva szemlélte az összképet.
Hm, nem is rossz. Jó formában vagyok! kacsintott tükörképére.
De a késztetés letudásának agyába befészkelt tényén, nem változtatott hirtelen kivitelezett tükrös önvizsgálata. A liftből kilépve az órájára nézett. A következő értekezletig még van kerek két órája. Simán lebonyolítható a felesleges energia leadása. Csak a hol, kivel részét kell megoldania.
– Csók Editke..- kacsintott a titkárnő felé, ahogyan belépett az irodába- ne kapcsoljon be senkit, fontos telefont kell intéznem – és már csusszant is be az asztal mögé.
Türelmetlenül húzogatta a fiókokat, lapozott bele az iratokba,
Hol a fenébe van már?? végre! tapogató ujjai, sima bőr felületet értek. Megvagy kis barátom! Kapkodva kezdte lapozni a fekete noteszt.
Kell valaki, kell valaki, Most! Rögtön!
Azonnal! Szétszedem!
Tépem! Akarom!!
Számok,
nevek,
képek,
hangok,
ízek.
Szeme mohósággal ugrált számról-betűre, lapról-lapra….
– Nem jó, sok vele a meló. Most nincs időm udvarolgatni – dörmögte maga elé. – Talán Ő… nem-nem rohadt sokat tud beszélni…Vagy Ő. A melle hagy némi kivetnivalót…ááá de túl messze van, nem fér bele az időbe! Ki van még…Igen talán Ő, rég volt, nagyon rég…olyan lelkes tudott lenni. Buta ugyan mint a tök, de van annyira okos, hogy tudja mikor kell csendben maradni.
Önbizalomtól viruló fejjel nyúlt a telefon után. Nem tartott sokáig, a vonal túlsó végén nem vette fel senki.
– A hülye tyúk, azt hiszi most megmutatja…a francba!
Az órára nézett. Még másfél órája van. Döntött.
Véletlenszerű kiválasztás,
szem lehuny,
nyit,
bök,
megnéz,
jó lesz ez is vigyor,
kis emlékek utáni kutatásból adódó ráhangolódás,
mell képe megvan,
fenék látványa pipa,
arc?
höh volt arca is?
Tárcsázás.
***
A telefon csörgésére kelt.
Az első pár másodpercben azt hitte csak álmodja.
A lepedő ráncai között kutatva próbálta kitapogatni a készülék hollétét.
– Soha többé nem iszom!!- lüktette az agyában.
Próbált fél szemmel a kijelzőn villogó névre fókuszálni.
Pu…Pa…Ba…- betűzte- Az alkohol öli az agysejteket Te marha! egy nevet nem tudsz rendesen elolvasni. Ne igyál!..
az éles sípolás kezdte idegesíteni.
A hirtelen pozícióváltás, ahogyan felült, nem igazán segítette elő a még pontosabb beazonosítást. Szédült. A kitartó pittyegés késként hasított az agyába. Legyen már vége kapkodásának az lett az eredmény, hogy nem kinyomta, hanem felvette.
– Csessze meg- mormogta.
– Óh egyre gondolunk Drága Hölgy- dörrent bele a férfi bariton- Szia! Nem rosszkor!
– Az attól függ ki kérdezi?- valahonnan ismerős a hang, a készüléket maga elé tartva újra a név tanulmányozásába kezdett.
– Ejnye azt ne mond, nem tudod ki vagyok. – jött a válasz azon az incselkedő, most mit játszod meg magad hangon.
Egy pillanatra átvillant az agyán miközben reflexszerűen elkezdett egy hajtincset megszokott technikával az ujjai köré csavarni, hogy talán blöfföl egy kicsit, hátha időt nyer és rájön ki a fenével beszélget, de túl fáradt volt a játszadozáshoz.
– De! azt kell hogy mondjam- nyögte ki a most már minden mindegy hangon, ahogyan visszahanyatlott a párnára.
– B. vagyok, ejnye nem emlékszel rám? Ez igen rosszul esik – megint az a mit játszod meg magad hang.
Legszívesebben benyögte volna Nem játszom meg magam, lövésem sincs ki vagy Te barom! De még ehhez is fáradt volt.
B.!… B!.. na de melyik B.?
Dátumok,
nevek,
képek,
hangok,
ízek.
De semmi!!!
Talán ha a kis fekete notesz kéznél lenne…
…de az, a táska mélyén lapul a másik szobában…. 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: