Van, hogy úgy kelek, ha törik, ha szakad, akkor én ma hőssé válok.
Véghez kell vinnem, valami nagy tettet. Nane valami háztetők fölött röpködéses, teherhajókat egy emelésre átpakolós kivitelezésre gondolja,
(ne akarj elképzelni, olyan testre simuló, selyem, kezes-lábas dresszben, mondom, ne akarj!!! Mégiscsak? Kijött? Rám ne mutogass, én előre szóltam!)
csak olyan, ma igazságot szolgáltatok,
bevédek és meg,
leplet rántok,
megbízható támasz leszek,
esetleg felvilágosítok,
egyenesbe rántok,
és szólok, hogy nyitott sliccel flangálsz az utcán.
És majd jól igazam lesz,
megveregetik a vállam, hogy védelmére keltem,
elismerően bólogatnak, hogy na igen, Te tudsz valamit, megfejtetted,
(elsőre megfektetted-et pötyögtem, Freudi elírás najah).
Egy emberként ünneplő, éljenző tömeg vesz majd körül,
mindenki a barátom akar majd lenni,
konfetti hull zsákszámra,
szimfóniákat komponálnak nekem,
verseskötetekben örökítik meg szellemi nagyságom és igazságos voltom,
nem beszélve az Ágnes a mi hősünk! című 1450 részes brazil szappanoperákat megszégyenítő, mélylélektanra hajazó sorozatról, ami eddigi kis gyarló létem minden mozzanatát feldolgozza.
Teljesen leköti az agyam, hogy kigondoljam,
kinek, mikor fogok majd interjút adni,
ki lesz az, akit aznap megvédek….miközben lefő a kávé.
Az első cigi elszívásánál, az jár a fejemben, a családomat hogyan kímélem majd meg a kíváncsiskodók hadától,
a zuhany alatt, beszédeket szerkesztgetek, amibe annyira belebonyolódom nagy izgalmamba, hogy fordítva veszem fel az alsóneműm,
a tükör előtt laza, James Bond pózokban tetszelgek, naná, hogy a szempillaspirállal majdnem sikerül a nagy hősnek, saját szemét kipattintani a helyéről, ok ez a sminkelgessünk még nem megy valami jól, majd sipakomat a fejembe vágva, lazán hátravetem a sálamat mozdulattal, kilépve az ajtón felsóhajtok,
Halló! Hisz már, most egy hős vagyok!
Tökéletesen és sikeresen kivitelezett elhagyom a lakást vittem véghez.
Már, csak az a pár méter hiányzik az utcára kijutásig,
a villamosmegálló eléréséről nem is beszélve.
Hisz nagy erőfeszítések által, sikerült leküzdenem ama vágyamat, hogy fél útnál feladjam, vissza ne forduljak és tegyek szépen, jó magasról, a mai napra.
Mindentudó vigyorral szökkenek egy Latabár Kálmánosat, juhééé igeeen!!! felkiáltásomtól víz-hangzik a ganag,
mert rájövök, mi ez, ha nem hőstett, magamhoz képest legalább is…. 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: