Soha nem tudtam jól eladni magam.
(Már a csomagolásnál bukik az egész.)
Pedig tanultam, hogyan is kellene, sőt véletlenül, vagy előre megfontolt szándékkal (hátha ragad rám valami alapon) sikerült olyan csapatokhoz csapódnom, akiknek tagjai tökéletesen tisztában voltak azzal, hogyan is kell csinálni. Megjegyzem, a koszon kívül, amivel beterítettek, lópikula nem ragadt rám, ha a jobb eladhatóságomat nézzük.
Maradt a vagy túl sok(k) vagyok, vagy túl kevés felállás. Ááá a nincs ott semmi!… tökéletes kivitelezéséről nem is beszélve.
Természetesen a rossz időzítéssel összekötve.
Bár, ezek felismerése is holmi, megtanultamot jelenthet.
Tisztában vagyok vele, éppen határátlépés következik, inkább fogjam be a csöpp kis szám, de csak azért is mondom, elmenve a végső döbbenet kiváltásáig. Durva vagyok, már-már közönségesség, totálisan az agyára megyek mezsgyéjét súrolva.
Visszafoghatnám magam. De mégsem teszem.
Tudom, felismerem mikor nem kellek. De csak azért is nyomom le magam a torkán. Öklendezz csak Babám!… akarom látni az undort az arcodon.
Hagyom, azt feltételezze rajongok érte, naná, hogy odáig vagyok érted meg vissza… vagy valami ilyesmi.
Érdekes figyelni ahogyan megváltozik. Pökhendi magabiztossággal adja elő a A Fasza Gyerek vagyok, majd én megmutatom neked!.. műsort.
Pedig, előre tudom a kitérő válaszait, feltett kérdéseimre. Már előre tudom, milyen mondvacsinált ürüggyel próbálja elódázni a lefixált találkozókat. Nem is értem miért nem lottózom.
Mosolyogva hazudja szemembe tökéletességemet, és én kislányos rajongást mímelve csüngök minden száját elhagyó hazug szón.
Van, hogy mondanom kellene de hallgatok, belőlem aztán nem szedsz ki semmit, erőlködése kéjes örömmel tölt el.
Pedig simán kiszállhatnék, átléphetnék rajta egy laza mozdulattal.
De már csak azért sem teszem.
Tudom egyszerűbb lenne azt adni amit vár.
Tudnám is, ajjaj de még mennyire.
Genetikailag belém van kódolva. Örököltem vagy mi.
Összetudom húzni annyira magam, hogy a tenyerében elférnék.
Kellemes, puha állagú, krémes élmény lehetnék a könnyebb fogyaszthatóságom érdekében.
Bársonyosan, kedves hangon tudnám elfogadtatni magam, rugalmasan simulhatnék, épp aktuális kedvéhez.
Mégsem teszem.
Hisz csak a felszínt kapargatja, mert az érdekli.
Pár órára minek is nyúljon mélyebbre.
Hát akkor, abban a pár órában én is szeretnék szórakozni, csak úgy a magam örömére.
Pedig leállíthatna, csupán egyetlen rövid mondatnak kellene elhagynia csóktól duzzadt kis száját.
Most Te jössz, csak rád figyelek!…
(na persze…) 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: