Kiárusítás!

A nekiindulni céltalanul, csak kilyukad valahová.. mindig bevált.
Túl sok minden kavargott a fejében, hogy egy helyben tudjon ülni.
Nem tervezni csak nekiindulni.
Ahogyan mostanában, nemegyszer megtette már.
A tettei következményeivel nem nagyon foglalkozott, próbált nem foglalkozni. Lepakolta egy sarokba és otthagyta. Majd, egyszer nekiül és nyugodtan végigbogarássza. Majd, egyszer…
Ha érez magában annyi erőt, hogy alaposan végigrágja, anélkül, hogy felfordulna a gyomra.
Inkább a sétát választotta.
Látni sem akarta a sarokban felhalmozott kupacot.
Mereven előre nézve, egyenletes tempóban csak haladni. Igazából azt sem tudta merre jár. Nem igazán figyelt a zajokra, a mellette elhaladókra, az útvonalra, csak az eljutni valahová érzésre koncentrált.
Mikor először kapta fel a fejét, tényleg nem tudta hol van. Az utca mintha ismerős lett volna, de valahogyan megváltozott. Koszos kis üzletek egymás mellett.
Bontási terület!!!– állt a ház falán, ami mellett eszmélt. Alatta egy kézzel eszkábált kis táblán, narancs színű dekorral ragasztott felirat.
Közelebb ment, hogy jobban lássa. A görbén kivágott és felragasztott színes betűket már engedte el az egyenletlenül felvitt fehér olajfesték.
Akció!!! 
Emlékkiárusítás 5 méterre!!
Automatikusan elindult a megadott irány felé. Ezt látnia kell. Magában ismételgette a szót.
Em-lék-ki-á-ru-sí-tás!!- em-lék-ki-á-ru-sí-tás??
Egy pillanatra elbizonytalanodott az üzlet bejárata előtt. Biztosan jól olvasta? Nem akar magából hülyét csinálni. De már a kilincsen volt a keze. Benyitott.
Párás, fülledt meleg csapódott az arcába, ahogyan belépett.
És az a szag!… mintha minden évszak illatát 50 négyzetméterre szorították volna be. Az őszi keserédes, rothadó avar bűze, keveredett a tavasz zöld frissességével.
Az eladó egy létra tetején állt.
Az ajtó nyikorgására kapta hátra a fejét. A vevőknek kijáró sablon mosoly beterítette az egész arcát, bal felső hármasán, arany korona villant. Nehézkesen kászálódott le a létráról, egy kis tégelyt egyensúlyozva a kezében.
– Ááá, jó napot! – szuszogta, mint aki most futotta le a félmaratont- miben segíthetek? Konkrét elképzelése van, vagy csak nézelődik, hátha beleakad valamibe.
Már megbánta, hogy bejött. Kezdte egyre rosszabbul érezni magát.
– Jó napot. Köszönöm kérdését, az utóbbi. Hátha..
– Az jó – vágott közbe az eladó, mohósággal csillogó szemmel.
A melegtől és a levegőben szálló portól kiszáradt a szája. Kezdte kaparni a torkát a vágy emlékének émelyítő szaga.
– Miből választhatok- kérdezte, ahogyan végignézett a polcokon rendezett sorokban álló tégelyeken és felirat nélküli dobozokon.
Az eladó a pultra tenyerelve, még mindig azzal a műmosollyal, az arcába hajolt.
– Van itt kérem, szép kerek, apró, zsebben elvihető, egész estét betöltő,
felturbózott, végtelen, kifakult és színtelen. Darabokra szétszedhető, részletekben elvihető, más emlékkel keverhető – darálta el egy szuszra a betanult szöveget.
– Jöjjön, körbevezetem – lépet ki sántikálva a pult mögül.- Vagy, fájdalmasat? Elevent? Újra átélhetőt vagy örökre feledőt? Borzongatót vagy egyszer használhatót? Tanulságost? Butát? Bölcset vagy hibást? Csillogót, fényeset, ízeset, édeset? Megkopottat, kéjeset? Megnyugtatót? Felkavarót? Feketét vagy színeset? Szépet vagy férgeset?
Megköszörülte a torkát. Zavartan nyelt egyet. Óvatosan kérdezte.
– Újra, újra játszható, másképp csinálható nincs?
Az eladó csalódottan végigmérte. Koszos köpenyének zsebébe mélyesztette a kezét. Érdeklődését vesztve az ajtó felé nézett. Ketten álltak az üres kirakat előtt.
– Sajnálom, épp hiány cikk. Nagyon jól fogyott….;-)