Egyszer, ha lesz időd, elmesélem milyen az, mikor nem lát senki.
Elmesélem, milyen az, mikor először emeled fel a fejed,
mesélek majd, az én racionális valóságomról.
Milyen, mikor átgyalogolnak rajtad.
Milyen volt a hazugságok íze.
Mesélek arról, milyen újra és újra felállni és leverni magadról a port.
Egyszer, ha majd lesz időd, mesélek majd a halálról.
Mesélek, hús, hús elleni harcról.
Mozdulatlanságról, mely megmentette az életem.
Elmesélem, milyen illata volt az első idegennek,
milyen dallama volt az első éjszakának,
milyen színek táncoltak a bőrömön.
Egyszer, ha lesz időd, elmesélem ki vagyok.
Mesélek álmokról, melyeket a kezeim között tartottam,
vágyakról, amikkel kitapétáztam a falat.
Mesélek arról mit, miért tettem,
mit adtam és arról, mit vettem el.
Egyszer, ha lesz időd elmesélem miért hallgatok,
és talán megérted, miért is kövesedett az arcomra az a fránya nagy vigyor… 😉