Persze, mondjad csak…

Néha, úgy szeretnék leírni semmitmondó kis csacskaságokat.
Olyan, ma éppen mit vettem fel, mit főztem, jé, jól láttam, hogy az a fiú engem bámult a buszon, ma szerencsés túléltem a napot, még egy remekbe szabott mosolyt is sikerült produkálnom. Sőt, egy darab zongora sem esett a fejemre és senkinek nem kevertem le egy pofont. Nem szóltam be, nem küldtem senkit vissza a kényelmes anyaméhbe.
Olyan kis pillanatnyi élményeket, amik ha jól belegondolunk nem nagy dolgok, minden nap megtörténő apróságok, szinte észre sem vennénk, ha nem egy, Ma, mindenkire és mindenre odafigyelek.. hangulattal kelnénk.

Persze mondhatod, hogy neked semmi nem jó, hogy ezek a kis apró dolgok teszik ki a nagy csoda életet, hogy ezekben az apróságokban kell meglátni a gyönyörűséges élet szépségeit.
De a fene, vagy a szemüvegem nem jó, vagy nem is tudtam róla de szemellenzőt növesztettem az évek alatt, mert bárhogyan is erőlködöm ritkák a kis szívemet megdobogtató pillanatok. Ja, arról nem is beszélve, hogy igen csak meg kell érte dolgoznom.

Persze mondhatod, hogy na most mit rinyálsz, igen is dolgozz meg a boldogságos pillanatokért, más is így csinálja.
De Te, a környezetemben most, per pillanat csak a nagy erőlködést látom mindenkinél, a boldog véget nem igazán.

Persze mondhatod, hogy fogjam be a szám és húzzak vissza szépen a sorodba, mit álldogálok ott egyedül, még követik a példámat aztán hova vezetne az.
De, türelmetlenségemből adódóan, utáltam mindig is sorban állni. Szinte meg kell erőszakolnom magam, hogy az előttem állókat ki nem lökdössem.

Persze mondhatod, hogy Drága, vedd már észre hol a helyed. Olvadjál be szépen. Meg, addig nyújtózzál ameddig az a bizonyos paplan ér, hogy a lábikód le ne fagyjon, akkor meg majd azért sírbokolna a kis szád.
De, felvilágosítalak mindig is rövid volt az a takaró, megtanultam, hogyan aludjak alatta. Csak néha, szeretném nyugiban kinyújtani a lábam.

Persze mondhatod, hogy nyújts segítő kezet embertársaidnak, nemesít vagy mi. Mindenki csinálja, elvileg. Kapjam össze magad, és nyújtogassam szépen, ahogyan a többiek is teszik.
De, valami elég fura számomra ebben az ügyben, valahogyan ezeket a kezeket nem igazán látom, ha mondjuk spec. rólam van szó.

Persze mondhatod, hogy azért élsz így, mert előző életedben valami nagyon-nagyon rosszat tettél. Most kell bebizonyítanod adott halandó mivoltodban nagy jóságodat.
(Csak tudnám mi a fene lehettem, biztosan valami inkvizítori pozíció lehetett, bár fent áll annak is a lehetősége, hogy valami véres diktátor.) 
Megnyugtatnálak, rajta vagyok én, hajjaj de még mennyire!
De, ha lehetne kérnem a következő életemben én, egy amőba státusszal is megelégednék, ha lehetne ilyen nemű kívánságom. Elfotoszintetizálgatnék én, szép nyugiban egész nap.

Persze mondhatod, hogy emeld már fel a kis hátsód és tegyél is valamit azért, hogy más legyen.
Csak közlöm, éppen nagyon elfáradtam a sok tevésben. Már ha megengeded, ülnék egy csöppet, hogy az a bizonyos munka gyümölcse ideérjen, vagy mi.