Általában gondban vagyok, ha magamról kell beszélni. Talán hiányosság, hisz azt mondják az önismeret nagy erény. De, ahogy létem elemzése kerül a porondra, befeszülök. A ki vagyok én témakör számomra pont nem a cseverésszünk róla életérzést hozza ki. Főleg nincs mellette a felhőtlenül jelző. Mostanában meg pláne. Csupán a személyemmel kapcsolatos, mások által felém közvetített negatív dolgok jutnak eszembe. Semmi nagy arc vagyok, pozitív kicsengésű feeling. Az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján, pedig nagyon úgy néz ki, alapból egy bocsánat, hogy élek-vagyok mondattal kellene indítanom.
De most azt várnák el, hogy beszéljek. Magamról.
Mert talán könnyebb lenne, ha le tudnám rakni mindazt, amit a hónapok alatt visszanyeltem.
Talán segítene kimozdulnom abból az állapotból, amibe tavaly kb. ilyenkor beleragadtam.
Azt kérdezi, miért nem léptem akkor, ha tudtam, hogy az bizony sehová nem vezet.
Pislogok nagyokat és nyitnám is a szám, hogy az úgy volt…
de hogyan fogalmazzam meg, hogy emészthető, könnyen feldolgozható legyen a mondandóm,
mikor az egyik kritika pont az volt, hogy nem értik miről beszélek.
Hogyan egyszerűsítsem le, hogy ne a képére kiült ne kamuzz már ábrázattal keljen már megint szembesülnöm.
Hogyan magyarázzam el a hinni akarás mibenlétét,
hogyan mesélhetném el, hogy mit jelent számomra a megértés,
mely’ szavak lennének célravezetők az empátia ecseteléséhez?
Mindez úgy, hogy ne nézzen Ő is hülyének.
Nyekergek valamit minderről, miközben már a türelmetlenséget látom a szemében.
Nem talál fogást rajtam, és ez dühíti.
Pedig csak időt kértem, hogy hangolódni tudjak, rá és a kérdéseire.
Magyarázatot vár a hallgatásomra. Nagy gesztusokkal ecseteli derűsebb ábrázatra számított, hol van az a régi én?
Hol vannak a megélt szép pillanataim?
De nem haladunk, még mindig hallgatok.
Más utat választ, könyörgőre fogja, csak egyet mondjak, egy olyat, amikor nyugiban hátradőltem és élveztem azt az igazán jó pillanatot, ami csak nekem/rólam szólt…nem merek a szemébe nézni, igazából semerre sem merek pillantani, az asztal lapjára fókuszálok, nagyon kevés válasz el attól, hogy el ne bőgjem magam…
Hogyan tanulsz meg bízni, ha soha esélyt sem kaptál a bizalomra?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: