A pult mellett állt, zsebre dugott kézzel, nekidőlve egy sor sörös rekesznek és engem nézett.
Először észre sem vettem, annyira lefoglalt a 985.674-dik cukorszem felapplikálása a martinis pohár peremére. Najah én a csapos, adjuk meg a módját kamatoztassuk az a dekoratőr múltat Ünnep van vagy mi a szösz.
A családi vállalkozás dübörög ezerrel. Nesze neked KisKarácsoy, NagyKarácsony. És én, mint tag, naná, hogy kiveszem a részem belőle.
A harmadik este domborítok sörcsappal a kezemben. Nem ment valami jól, bár a három nap átlaga két pohár mínusz, az én részemről, a kedves vendégek ügyködését nem éppen kevés alkohollal átitatva, már nem is számoltam.
Fájt a lábam, álmosan, szögletes vigyorral a képemen centizem a hangulatfokozót, miközben intek Neki, csak egy perc és megyek. Mosolyog és jelzi, nyugodtan megvár. A pultra egyensúlyozom a poharakat, lesz még valami? mondat kíséretében, miközben próbálok a szögletes vigyoron kerekíteni egy kicsit, az a vád ért ugyanis, hogy nem igazán vagyok valami kedves. Vádlóm arcába csodálkoztam, de nagyon.
Nem lennék kedves? ezt miből vágod, most, hogy Te, mint Kedves Vendég A Pulton Túl 3 perce sincs, hogy ököllel ütötted egy srác fejét a haverjaiddal mert Faszagyerekek lettetek nagyhirtelen két feles után.
Kiugrom egy cigire.. súgom a nővérem fülébe.
Kacsint nevetve, menjél nyugodtan, ezt most bírom, mindenkinek megvan a hörpinteni valója. Jó gyerekek módjára csendben vannak, megkapták amiért jöttek, senkinek nem rí a kis szája, ja, kifolyna rajta a nedű amiért fizettek, minden cseppje kincs alapon ügyelnek rá, hogy amit bevittek az ott is maradjon. Legalábbis egy ideig.
Álltunk egymással szemben a teraszon, zavartan fürkésszük a másikat, valahogy olyan nagy csend lett hirtelen.
Nézem az arcot, ami olyan sokat jelentett anno, csak a barna szemek cinkossága a régi, az izzó vörös göndör tincsek már sehol nincsenek, őszes rövid haj, és még fehérebb borosta az ajkai mentén.
Néztem és vártam valami kis kábulatot, azt a régi vibrálást ha megláttam, de semmi. Csak egy ismerős arc a múltból.
Akadozva indul a beszélgetés, udvarias sabloncsevej kivel mi van alapon. Család, munka, megint család, mikor utazom vissza, mikor jövök megint…
Jól nézel ki, simítja végig az arcom.
Megfeszülök az érintéstől és lépnék egyet hátra. Meglepődik a reakciómon, hát még én, hogy meglepődtem!
Ilyen eddig nem volt. Mi a fene történik?? Annak idején, egy érintéséért eladtam volna a lelkem, most meg Ne érj hozzám!! visítja egy hang a fejemben.
Baj van? kérdezi óvatosan és emeli újra a kezét és én újra hátráló üzemmódba kapcsolok.
Nincs semmi baj, préselem ki magamból nagy nehezen, szárazabb már nem is lehetne a szám, vissza kell mennem, dadogom.
Felhívsz ha újra jössz? Jó lenne nyugodtan beszélgetni, nem így…
Nem tudom, mikor jövök megint… hadarom.
Az arcomra fagyott mosoly, szögletesebb már nem is lehetett volna.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: