…, hogy annyi idő után, újra ott állt előtted.
Lagymatag csók, egy véletlen érintés az arcon. Nézted az ismerős gödröcskét az állán, a táskákat a szeme alatt.
Ahogyan csücsöríti az ajkait beszéd közben, az ismerős grimaszokat, az apró mimikai ráncokat a szeme sarkában.
Állsz hátaddal nekitámaszkodva az ajtónak,és nyugodtan nézed végig, míg kihámozza magát a kabátból, (hm valahogy kisebbnek látszik mint amire emlékeztél) leveszi a cipőjét, és magabiztosan, azzal csak rá jellemző peckes járással bemegy előtted a szobába, és megáll a szokott helyen, arra várva, hogy utána menj.
Te nagy nehezen elrugaszkodsz a biztonságos stabil hátteret adó ajtótól, fáradtan ugyan, de teljes lelki nyugalommal vonszolod be magad (jó elgondolás volt a találkozó előtti edzés) és rohadtul nem érzel semmit ott legbelül, csak, hogy holnap nem egyszerű izomlázzal fogsz ébredni, csodás, jól körülhatárolt kék foltokkal a testeden.
Leülsz vele szemben törökülésben, bambán figyeled ahogyan rágyújt és a szálló füstön keresztül próbálód memorizálni valóságának minden egyes képkockáját. Próbálod felfogni, hogy ott áll előtted az, akinek hetekkel ezelőtt még, (ugyan hirtelenkedve, talán kicsit bénázva is) de simán egy mozdulattal letudtad volna tépni az arcát, az, aki elültette benned annak gondolatát, hogy lehet, tényleg egy senki vagy (neki biztosan, hisz autód sincs!). Ott van előtted kb. másfél méterre és már nyugodtam, szinte laza könnyedséggel bele tudnál mászni a képébe, (tényleg jó ötlet volt az edzés, most már nem lenne bénázás, tanult technikával tudnád lebonyolítani) miközben kéjes örömmel fröcsögnéd rá minden addigi fájdalmadat, aminek Ő volt a kiváltója.
Földbe döngölhetnéd, megtaposhatnád pár jól irányzott mondattal. Nem, még ütnöd sem kellene, az a pár mondat simán padlóra küldené, de egyelőre csak csendben figyeled.
Próbálod értelmezni amiről beszél, ügyesen kerülve a múltatok (volt közös múlt?? muhahaaa lefeszült arccal röhögsz befelé, nem kockáztatod, hogy rád szóljon, most katalizátorként működne a fenyítés, és bummm!.. nagyot szólna a robbanás.)
Próbálsz ráhangolódni, de nem igazán megy, nem is igazán érted miről beszél.
Csak nézed és azon agyalsz,
ki a fene ez?
miért is provokáltad ki a találkozót?
tulajdonképpen miért is van ott?
Kell-e arra az “i” betűre a pont? hisz a válaszaidat már régen megkaptad.
De valahogy mégis nyugodt vagy, hisz nem veszi észre, hogy igazából ott sem vagy. Mélyebbre már be sem tudnád zárni önmagad. Akár csak régen, mechanikusan válaszolsz, tarkítva néhány jól megjátszott kacajjal, megértően bólogatsz, pedig pont meg kellene fejelned.
Eljátszol a gondolattal, hogy odamész hozzá, csak egy percre hozzásimulsz, hátha beindítana valamit, valami kis zsongást, valamit, mindegy mit…de csak ülsz tovább, játszol az öngyújtóval, az arcodra erőltettet bamba vigyorral, gondoltban kilépve a lakásodból a kristálytisztább tény tudatával:
semmi közöd ehhez az emberhez.
Nem volt, nincs, és már nem is lesz. 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: