….és jön az a nap, hogy megérzed, ott van!
Úgy kelsz, tudod, benned van. Összeállt. Pedig te, nem tettél érte semmit, ahogyan ez már jó párszor előfordult. Nem tervezted, nem dolgoztál rajta, csak mit felület voltál jelen, a beléd helyezését megoldotta más.
De már ott van. Újra.
Este még a kétségbeesés fekete leplével viaskodtál, miértekben süppedtél el nyakig, de reggel már csak az érdekel Fasza! megint elfogyott a fogkrém…
Megkönnyebbülsz, ahogyan megérzed létét, ó hát ez újra itt!?…
Lassan engeded ki a meglepetéstől beléd szorult kis korty levegőt és hirtelen még valami meleg hála is átjár. Helyetted oldottak problémát.
Megvan a késztetés hogy elrebegj, egy köszönöm-öt, megfordul a fejedben, hogy talán dicsérned is kellene azt, aki apránként odatette.
Hisz nagyon úgy néz ki, szakképzet mesterrel hozott össze a sors.
Jó és tökéletes munkát végzett.
Mindent megtett azért, hogy elveszítsd az érdeklődésed.
Precízen illesztette egymáshoz a darabokat.
Mert lassan, de biztosan, hibátlan kis szerkezetté állt össze.
Alattomosan ketyeg az érdektelenség bombája.
Igaz, még nincs teljesen kész. A közöny időzítője még nincs a helyén, de a motivációt megadta, hogy szép csendben le tudjál válni és eltűnj azzal a szarral a szívedben…
Józanodás!
Köztes állapot.
Már nagyjából tudod hol is vagy, de még szédülten nézel magad elé fél szemmel, a páros szemmel figyelés nem igazán megy, ringlispílt okozó mutatvány, nem beszélve a ki is vagy beazonosításának csöppet nehézkesnek bizonyuló feladatáról.
Már nagyjából tudod hol is vagy, de még szédülten nézel magad elé fél szemmel, a páros szemmel figyelés nem igazán megy, ringlispílt okozó mutatvány, nem beszélve a ki is vagy beazonosításának csöppet nehézkesnek bizonyuló feladatáról.
Könnyed csevej a taxissal, figyelve az artikulált kiejtésre.
Én kérem, józan vagyok de nagyon!
Fura érzés eszmélni, egy beszívott, nem éppen szeszmentes éjszaka után.
Én kérem, józan vagyok de nagyon!
Fura érzés eszmélni, egy beszívott, nem éppen szeszmentes éjszaka után.
Főleg ha a telefonod ébresztésére érsz haza.
Az alkohol mámorától koordinálatlanul, többször mellényúlva nyomod le most kellene felkelnem konstatálod, de hisz, le sem feküdtem vigyorogsz nem éppen okos ábrázattal magad elé.
Az alkohol mámorától koordinálatlanul, többször mellényúlva nyomod le most kellene felkelnem konstatálod, de hisz, le sem feküdtem vigyorogsz nem éppen okos ábrázattal magad elé.
Furán érzed magad, és még furább gondolatok cikáznak az agyadban,
ahogy odateszed a kávét és láncreakcióként egyből rágyújtasz.
Pedig már nemigazán kívánod a cigaretta ízét, a füst is zavarja az orrodat.
De szívni kell, a késztetés nagy Úr. Le kell kötnöd valamivel remegő kezeidet.
Iszod ezerrel a vizet, kombinálva a kávé keserű ízével, hátha segít szomjúságod oltani valami más után. Valaki más után.
De szívni kell, a késztetés nagy Úr. Le kell kötnöd valamivel remegő kezeidet.
Iszod ezerrel a vizet, kombinálva a kávé keserű ízével, hátha segít szomjúságod oltani valami más után. Valaki más után.
Fura, úgy szeretni valakit pár estére, hogy közben másra gondolsz.
Fura, úgy érinteni, hogy egy másik bőrét szeretnéd érezni a tenyered alatt.
Fura, hogy csókjaiban a másik ízét keresed, úgy magadba fogadnod, hogy arra gondolsz, talán vele is ugyan olyan lesz majd. Úgy belenézni az arcába, hogy egy teljesen más arc vonásait keresed benne.
Fura, úgy érinteni, hogy egy másik bőrét szeretnéd érezni a tenyered alatt.
Fura, hogy csókjaiban a másik ízét keresed, úgy magadba fogadnod, hogy arra gondolsz, talán vele is ugyan olyan lesz majd. Úgy belenézni az arcába, hogy egy teljesen más arc vonásait keresed benne.
Ténferegsz a lakásban, ügyelve, hogy a háló felé még véletlenül se pillants, gyerekes csodálkozással lelsz rá egy-egy kis limlomra jé nekem ilyenem is van?… Akkurátusan böngészed át a könyvespolcod tartalmát, igen ez most a legfontosabb feladatod, számba venni melyiket is nem olvastad még… győzködöd magad, miközben rövid monológokat szerkesztgetsz a fejedben, hogyan köszönsz el tőle végleg, mert az órára sandítva tudod nemsokára itt van az ideje. Kijózanodtál… 😉
Fura…
A pult mellett állt, zsebre dugott kézzel, nekidőlve egy sor sörös rekesznek és engem nézett.
Először észre sem vettem, annyira lefoglalt a 985.674-dik cukorszem felapplikálása a martinis pohár peremére. Najah én a csapos, adjuk meg a módját kamatoztassuk az a dekoratőr múltat Ünnep van vagy mi a szösz.
A családi vállalkozás dübörög ezerrel. Nesze neked KisKarácsoy, NagyKarácsony. És én, mint tag, naná, hogy kiveszem a részem belőle.
A harmadik este domborítok sörcsappal a kezemben. Nem ment valami jól, bár a három nap átlaga két pohár mínusz, az én részemről, a kedves vendégek ügyködését nem éppen kevés alkohollal átitatva, már nem is számoltam.
Fájt a lábam, álmosan, szögletes vigyorral a képemen centizem a hangulatfokozót, miközben intek Neki, csak egy perc és megyek. Mosolyog és jelzi, nyugodtan megvár. A pultra egyensúlyozom a poharakat, lesz még valami? mondat kíséretében, miközben próbálok a szögletes vigyoron kerekíteni egy kicsit, az a vád ért ugyanis, hogy nem igazán vagyok valami kedves. Vádlóm arcába csodálkoztam, de nagyon.
Nem lennék kedves? ezt miből vágod, most, hogy Te, mint Kedves Vendég A Pulton Túl 3 perce sincs, hogy ököllel ütötted egy srác fejét a haverjaiddal mert Faszagyerekek lettetek nagyhirtelen két feles után.
Kiugrom egy cigire.. súgom a nővérem fülébe.
Kacsint nevetve, menjél nyugodtan, ezt most bírom, mindenkinek megvan a hörpinteni valója. Jó gyerekek módjára csendben vannak, megkapták amiért jöttek, senkinek nem rí a kis szája, ja, kifolyna rajta a nedű amiért fizettek, minden cseppje kincs alapon ügyelnek rá, hogy amit bevittek az ott is maradjon. Legalábbis egy ideig.
Álltunk egymással szemben a teraszon, zavartan fürkésszük a másikat, valahogy olyan nagy csend lett hirtelen.
Nézem az arcot, ami olyan sokat jelentett anno, csak a barna szemek cinkossága a régi, az izzó vörös göndör tincsek már sehol nincsenek, őszes rövid haj, és még fehérebb borosta az ajkai mentén.
Néztem és vártam valami kis kábulatot, azt a régi vibrálást ha megláttam, de semmi. Csak egy ismerős arc a múltból.
Akadozva indul a beszélgetés, udvarias sabloncsevej kivel mi van alapon. Család, munka, megint család, mikor utazom vissza, mikor jövök megint…
Jól nézel ki, simítja végig az arcom.
Megfeszülök az érintéstől és lépnék egyet hátra. Meglepődik a reakciómon, hát még én, hogy meglepődtem!
Ilyen eddig nem volt. Mi a fene történik?? Annak idején, egy érintéséért eladtam volna a lelkem, most meg Ne érj hozzám!! visítja egy hang a fejemben.
Baj van? kérdezi óvatosan és emeli újra a kezét és én újra hátráló üzemmódba kapcsolok.
Nincs semmi baj, préselem ki magamból nagy nehezen, szárazabb már nem is lehetne a szám, vissza kell mennem, dadogom.
Felhívsz ha újra jössz? Jó lenne nyugodtan beszélgetni, nem így…
Nem tudom, mikor jövök megint… hadarom.
Az arcomra fagyott mosoly, szögletesebb már nem is lehetett volna.
Ez van!…
Az inspiráció megvan. Lefekvéskor, az elalvás előtti pár percben, az aznapi történések még szépen kerekített, könnyed kis sztorikká állnak össze. Van bevezetés, tárgyalás, befejezés. Megvan az elhatározás, hogy na, akkor én ezt, reggel jól le is írom. Csakhogy van egy kis bibi: kialszom.
Reggelre az a fránya inspiráció sehol sincs. A könnyed sztorik, lesarkított, szögletes, nehezen emészthető,( torkon akadás ügyből kifolyólag) félszavas betűhalommá avanzsálódnak. Érthetetlen és emészthetetlen. Görcsölés van, hogy nem fogok soha megszabadulni tőlük. Pedig nagyon leraknám, Te jól szórakoznál rajta, mert igazán jól tálalnám, hisz este még megvolt hogyan teszem fogyaszthatóvá, én meg jól megkönnyebbülnék.
Móka lenne meg kacagás kb. 3 percben és mindenki mehetne a dolgára.
Orvosi javallatra, pár hétig szabad folyást kellett engednem a gondolataimnak. Ki kellett mondanom mindent, ami adott helyzetben megfogalmazódott bennem, semmi elfojtásos megmozdulás. Természetesen ezt, próbáljam meg finoman előadni. Vannak ugye, azok a bevett viselkedési formák, amiket ne rúgjunk már fel, csak mert engedélyezve van,
miközben adott elém kerülő orra előtt lengetem az írásos engedélyt, természetesen örömittas ugrándozások közepette, hisz a leosztom rész néminemű mentális kielégüléssel is járhat Bibi nekem lehet, simán küldhetlek melegebb égtájakra az egész pereputtyoddal együtt sálálááá!…
Illedelmesen és jól nevelten kommunikáljuk már le a problémákat.
Egy Jó reggelt Drága Hölgy!-re nem lenne ildomos egy Ne szólj hozzám megütlek! mondattal reagálni ugye?
A legnagyobb baj, hogy eme “engedély” mellé még egy pár szavas instrukciót is kaptam, pár hétig semmi huncutkodás.
Mentálisan elégülhetek, de a fizikális részét szüneteltessen egy picit.
Nesze neked, új státuszt kaptam pár hétre: Én, a Szűzlány!
Semmi nyúlka-piszka, semmi magam alá gyűröm csak az íze kedvéért megmozdulás.
Esetleg, csodálkozó bociszemekkel pilloghatok előttem álló, csodás Hím egyedre,
sugdoshatunk csacskaságokat egymás fülébe, meghitt gyertyafénynél pironkodhatok ama elém táruló tényen,
hogy jé neki más van az alsójában mint nekem.
Bár lehet, csak a fene nagy félhomály vezet meg, az egy…? jól látom,de miért csak ekkora?… de nem érinthetem.
Se egy ujjal, se bottal, se sehogy nem vizsgálódhatok, főleg nem járhatok utána, hogy az bizony tényleg az ami, vagy csak a zsebébe mélyesztett kulcscsomó árnyéka…
Ráadásul illendőség okán, még meg sem kérdezhetem… 😉
Dilemma!
Volt tavaly egy jó nagy mellényúlásom.
Igazából az, hogy mellényúlás volt, az akkor, le sem esett.
Eddig. Valahogy mostanra érett be a nagy felismeréses része.
Na jó, ha őszinte akarok lenni, végig tudtam mi a helyzet, de jobban lefoglalt a kiélvezem része, mint a mi a fenét gondol ez magáról! végiggondolása. Gyarlóságom határtalan ez ügyben.
Az utóhatása révén, kezdem magam visszaóvatoskodi ugyanabba a jó kis magamnak ásott gödörbe, amit nagy hirtelen elhagytam 3 évvel ezelőtt.
Tehát ha eltűnnék, nem férjhez mentem nagy hirtelen, csupán a magamnak kiásott gödörben pihenek.
Igazából az, hogy mellényúlás volt, az akkor, le sem esett.
Eddig. Valahogy mostanra érett be a nagy felismeréses része.
Na jó, ha őszinte akarok lenni, végig tudtam mi a helyzet, de jobban lefoglalt a kiélvezem része, mint a mi a fenét gondol ez magáról! végiggondolása. Gyarlóságom határtalan ez ügyben.
Az utóhatása révén, kezdem magam visszaóvatoskodi ugyanabba a jó kis magamnak ásott gödörbe, amit nagy hirtelen elhagytam 3 évvel ezelőtt.
Tehát ha eltűnnék, nem férjhez mentem nagy hirtelen, csupán a magamnak kiásott gödörben pihenek.
Gondoltam, ha nagyon keresnél, jelzem..
Beletörődve, lábamat lógatva figyelgetek a peremén.
Végül is, kényelmes gödör volt ez, ismerem, pont az én méretem…
Mély ugyan, de legalább hűvös van…
Nem szép, de van stílusa. Kétségeim körömmel vájt barázdái egyenletesen beborítják a falat…
Ülök itt a szélén, és azon problémázom, hogy mielőtt visszahuppannék meg kellene-e köszönnöm adott Úriembernek mindazt a jót, aminek kapása révén megint itt figyelgetek? Vagy csak szépen, csendben sétáljak ki az életéből.
(ok. az, hogy az élete része lettem volna az kicsit túlzás, de olyan fennkölten hangzik vagy hogy..)
Köszönnöm kellene, hogy egy kalap alá voltam véve.
Ami igazából megfigyelési szempontból, élménystátuszt kapott. Megtudhattam általa, milyen ha hülyének néznek.
Beletörődve, lábamat lógatva figyelgetek a peremén.
Végül is, kényelmes gödör volt ez, ismerem, pont az én méretem…
Mély ugyan, de legalább hűvös van…
Nem szép, de van stílusa. Kétségeim körömmel vájt barázdái egyenletesen beborítják a falat…
Ülök itt a szélén, és azon problémázom, hogy mielőtt visszahuppannék meg kellene-e köszönnöm adott Úriembernek mindazt a jót, aminek kapása révén megint itt figyelgetek? Vagy csak szépen, csendben sétáljak ki az életéből.
(ok. az, hogy az élete része lettem volna az kicsit túlzás, de olyan fennkölten hangzik vagy hogy..)
Köszönnöm kellene, hogy egy kalap alá voltam véve.
Ami igazából megfigyelési szempontból, élménystátuszt kapott. Megtudhattam általa, milyen ha hülyének néznek.
Igen kényelmes státusz, nem kell mást csinálnod, csak hagynod kell magad.
Se fizikai, se szellemi megerőltetéssel nem jár. Totálisan kényelmes kis státusz az.
Csak egy idő után kurva unalmas.
De jól alakíthattam a nekem leosztott szerepet, mert a mai napig ki nem hagyná, hogy egy semmitmondó kis beszélgetés alatt, fel ne hívná a figyelmemet, bugyuta létemre. Oktondiságomról nem is beszélve.
Ez biztos, valami perverz mentális kielégüléssel járó megmozdulás lehet részéről. Én annyira már nem élvezem.
Köszönnöm kellene vajon, hogy visszajelzései alapján, tökéletes bizonyosságot nyert a Egy szar vagyok! felismerése?
Ez biztos, valami perverz mentális kielégüléssel járó megmozdulás lehet részéről. Én annyira már nem élvezem.
Köszönnöm kellene vajon, hogy visszajelzései alapján, tökéletes bizonyosságot nyert a Egy szar vagyok! felismerése?
Jó, igazad lehet abban, hogy ez csak egy ember véleménye, de ha rendszeres visszaigazolásként tolják a képedbe, egy idő után magadévá teszed egy senki vagyok életérzést.
Dilemmázom…
– hálálkodjak vajon, hogy segítségemre volt önmagam haszontalan létének felismerésében és csendben egy mukk nélkül ereszkedjek vissza gödröm mélyére?
vagy,
Dilemmázom…
– hálálkodjak vajon, hogy segítségemre volt önmagam haszontalan létének felismerésében és csendben egy mukk nélkül ereszkedjek vissza gödröm mélyére?
vagy,
– provokáljak még ki egy magam alá gyűröm még utoljára megmozdulást (csak az íze kedvéért ugye) majd miközben kiengedem az ajtón, bájos mosollyal az arcomon elköszönés okán, halkan jegyezzem meg, ahogyan tőle tanultam..
Amúgy egész jól teljesítettél, bár ez inkább az én érdemem nem a tiéd…
leheljek egy Atyai csókot a homlokára és na ezt is letudtam! megkönnyebbült sóhajával zárjam be utána az ajtót.
Visszaigazolásban, ha összekapom magam én is nagy vagyok ám… 😉
Amúgy egész jól teljesítettél, bár ez inkább az én érdemem nem a tiéd…
leheljek egy Atyai csókot a homlokára és na ezt is letudtam! megkönnyebbült sóhajával zárjam be utána az ajtót.
Visszaigazolásban, ha összekapom magam én is nagy vagyok ám… 😉
Azután…
Ahogyan visszafordulok a bezárt ajtótól, szemben találom magam a nagy, álló, fali tükörrel.
Nem tudok mozdulni előle.
Lefeszült arcomat kezdem fürkészni. Ilyet nem akarok még egyszer!
Visszaigazítom a hajamat, amit pár másodperce még a fülem mögé simított, hogy a nyakamba tudjon csókolni.
Lefeszült arcomat kezdem fürkészni. Ilyet nem akarok még egyszer!
Visszaigazítom a hajamat, amit pár másodperce még a fülem mögé simított, hogy a nyakamba tudjon csókolni.
Végighúzom ujjamat a kis seben, amit az ajkamon ejtett követelőző mohóságával.
Próbálom korrigálni a félig elmosódott szempillafesték nyomait a szemem alatt.
A zuhany alatt újabb bizonyítékokra bukkanok, ami alátámasztja, itt járt.
Ujjbegyek pirosló kis foltjai.
Rendszerint csak másnap dél körül ülepedik annyira az élmény, hogy egyáltalán feldolgozható történésként éljem meg.
Folyik rám a meleg víz, ahogy a kádban kuporgok és erőlködöm, hogy akkor itt, és most, kell emésztenem.
A zuhany alatt újabb bizonyítékokra bukkanok, ami alátámasztja, itt járt.
Ujjbegyek pirosló kis foltjai.
Rendszerint csak másnap dél körül ülepedik annyira az élmény, hogy egyáltalán feldolgozható történésként éljem meg.
Folyik rám a meleg víz, ahogy a kádban kuporgok és erőlködöm, hogy akkor itt, és most, kell emésztenem.
Nem várhatok holnapig, nem akarom, hogy ülepedjen.
Ki kell okádnom magamból ezt a pár órás történést.
Elejétől a végéig, lépésről lépésre, helyére tenni és jó mélyen elzárni.
Beszélgettünk!
Amit el akartam kerülni. Nem ezért jött!
Beszélgettünk!
Amit el akartam kerülni. Nem ezért jött!
Csöpögtette rám a mindennapjai történéseit.
Információk, amikkel nem tudok mit kezdeni.
Minek? Nem érdekel, semmi közöm hozzá. Nem olyan a nexus köztünk.
Mert engem másképp kezel.
Miért? Nem vagyok a barátja, a haverja, senkije sem vagyok.
Csak egy rendszertelen kis történés csupán, ahogyan én neki.
Minek? Nem érdekel, semmi közöm hozzá. Nem olyan a nexus köztünk.
Mert engem másképp kezel.
Miért? Nem vagyok a barátja, a haverja, senkije sem vagyok.
Csak egy rendszertelen kis történés csupán, ahogyan én neki.
Eddig simán kezelhető felállás volt.
Miért akar változtatni rajta? Mit akar vele elérni? Hogy kelljen még jobban?
Miért akarnék többet? Elfogadtam az ennyi jár részét.
A több, ebben az esetben még véletlenül sem jutott eszembe.
Mert ezzel indított, előre lefektetett szabályokkal.
Nekem kapóra jött, Neki ennyi fért bele.
Mi a fene változott?
Hisz az örökkön-örökké részt, nem velem fogja lebonyolítani.
Tudom, tudja!
Mi a fenének kell elrontani, bonyolítani.
Beszélgessünk?
Miért akar változtatni rajta? Mit akar vele elérni? Hogy kelljen még jobban?
Miért akarnék többet? Elfogadtam az ennyi jár részét.
A több, ebben az esetben még véletlenül sem jutott eszembe.
Mert ezzel indított, előre lefektetett szabályokkal.
Nekem kapóra jött, Neki ennyi fért bele.
Mi a fene változott?
Hisz az örökkön-örökké részt, nem velem fogja lebonyolítani.
Tudom, tudja!
Mi a fenének kell elrontani, bonyolítani.
Beszélgessünk?
Mert az jó?
Kinek is?…
Kinek is?…
Elvileg, gyakorlatilag… na meg én.
A gépem olyan hangokat ad ki, jelen pillanatban is, mint egy cséplőgép. Talán ha nem nyomkodnám a klaviatúrát, lassan megemelkedne, lebegne pár másodpercig és előfordulhat, az egyre erősebb zakatolásból kiindulva, hogy pár centire a szememtől felrobbanna, jobb esetben az ablakot kiverve elszállna. Viszont még nem nem füstöl, az is valami.
– Talán le kellene cserélned – világosított fel nemrég Á. – Nem valami ilyesmivel foglalkozik az a…
– Ja, elvileg valami ilyesmivel – és gyorsan kikapcsolom a gépet – Mehetünk!..- felkiáltással, csak hogy ne maradjunk a témánál.
De, nem veszi a lapot.
– Hát akkor, miért nem mondod neki? Még nem kell indulnunk, hová sietsz?
– Meeeert…. csak! Hagyjuk, majd megoldom – próbálom minél gyorsabban magamra rángatni a kabátom és naná, hogy terelni- ki lesz még ott? mondat hátha meghozza hatását.
– Ok tényleg mindig megoldod, mint most az öltözködést? – lép oda hozzám, hogy segítsen, valahogyan nem találom a kabátom jobb ujját – Mit bénáskodsz? – neveti el magát – Nem tudom kik jönnek el, majd meglátjuk. Tehát, mikor kérdezed meg mennyiért tud neked hozni egy másikat? Nem lenne egyszerűbb? – kérdően fürkészi az arcom, miközben konkrétan beleráz a kabátba.
– Semmikor, jó ez még! Kicsit hangos ugyan, de működik.
– De hülye vagy, hisz Ő csak leemelne egyet a polcról és már van is egy új. Hívd fel!
– Aha, mert nekem, csak úúúgy, le-e-mel-né!? – dörmögök a táskámba, nem találom a pénztárcám és miközben már félig eltűnök benne, hogy ne lássa az arcomat, reménykedem abban, a fülhallgató témát nem hozza fel.
Tévedtem…
– A fülessel is segített nem?
– Ühüm.. – vissza zuttyanok a szófára, remek, legalább a pénztárcám megvan, alattam – az igazság az, hogy küldött egy linket, hol tudom olcsóbban beszerezni. Nagyon gyakorlatias ember.
– Ne már, ezt nem mondtad – látom az arcán az értetlenkedést – hisz forgalmaznak olyat is.
– Aha, kb. 10 centire sorakoznak mellette, nagyon a karját sem kellett volna kinyújtania, hogy leakasszon egyet, ha már gyakorlatiasság, de azt hiszem, a hangsúly a NEKEM KELLENE részen volt. Így kaptam egy linket. Na ebből kiindulva, a gép említése kapcsán, talán két linket is kapnék. Juhééé már is van/lesz új gépem. Örömöm határtalan.
Még mindig látom, hogy nem igazán érti.
– De hát nem ingyen kérted, kérnéd!
– Bizony-bizony, nem ingyen. De ÉN lennék az, aki egy kis segítséget kér, és a lényeg azt hiszem ebben az esetben inkább ez…
Elvileg nem szégyen segítséget kérni. Gyakorlatilag, ha mégis teszem, (hosszas tépelődés után) csak a szégyenérzet van meg, mert mindig azt érzem, ürügynek vélik. Így sok választásom nincs okán…. Leszoktam róla. 😉
Csak nézek!
Láttam ma egy Hölgyet, aki 32nek mondja magát,
de már régen túl van a 40en.
Letakart tükrök kísérik útján…
Láttam egy Urat, akiért bomlanak a nők, sármos, humoros,
08.00-tól egészen pontosan 17.00.-ig.
Majd hazatérve, cipőjét szépen egymásmellé rakja,
napi szennyesét a fürdőszobai koszos ruháknak fenntartott tárolóba dobja,
mert nem akar egy újabb veszekedős estét az asszonnyal.
Egy cseppje, szirupos hazugságainak még ott csillogott az állán…
Láttam ma egy lányt, azt mondták neki, ártatlan, kedvessége lenyűgöző,
és nagyon okos. Minden egyes alkalommal el is hiszi.
Oly’ hálásan tud nézni miközben térdel…
Láttam ma egy fiút. Szép volt és nem is tudja magáról mennyire.
1 évet adok még neki, aztán tökéletesen tudja majd kihasználni.
A fel-ről nem is beszélve.
Eljátszottam a gondolattal, hogy belepocsékoljak-e…
Láttam ma egy nőt, olyan nagybetűset. Nagy vehemenciával erényről papolt. 10 másodpercig nem figyelt rá senki, toporzékolva hisztizett. Fedetlen keblekkel bőszen bizonygatta “nem vagyok kurva!! Láttam ma egy öntudatos asszony. Sarkított világából, semmi nem tudta kimozdítani. Titkon, egy gyengéd érintésért eladta volna a lelkét…
Láttam tegnap egy férfit.
Semmi különös nem volt benne.
Mégsem nem mertem megérinteni!
Semmi különös nem volt benne.
Mégsem nem mertem megérinteni!
Különös egy élmény volt… 😉
Elfojtás..
Általában gondban vagyok, ha magamról kell beszélni. Talán hiányosság, hisz azt mondják az önismeret nagy erény. De, ahogy létem elemzése kerül a porondra, befeszülök. A ki vagyok én témakör számomra pont nem a cseverésszünk róla életérzést hozza ki. Főleg nincs mellette a felhőtlenül jelző. Mostanában meg pláne. Csupán a személyemmel kapcsolatos, mások által felém közvetített negatív dolgok jutnak eszembe. Semmi nagy arc vagyok, pozitív kicsengésű feeling. Az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján, pedig nagyon úgy néz ki, alapból egy bocsánat, hogy élek-vagyok mondattal kellene indítanom.
De most azt várnák el, hogy beszéljek. Magamról.
Mert talán könnyebb lenne, ha le tudnám rakni mindazt, amit a hónapok alatt visszanyeltem.
Talán segítene kimozdulnom abból az állapotból, amibe tavaly kb. ilyenkor beleragadtam.
Azt kérdezi, miért nem léptem akkor, ha tudtam, hogy az bizony sehová nem vezet.
Pislogok nagyokat és nyitnám is a szám, hogy az úgy volt…
de hogyan fogalmazzam meg, hogy emészthető, könnyen feldolgozható legyen a mondandóm,
mikor az egyik kritika pont az volt, hogy nem értik miről beszélek.
Hogyan egyszerűsítsem le, hogy ne a képére kiült ne kamuzz már ábrázattal keljen már megint szembesülnöm.
Hogyan magyarázzam el a hinni akarás mibenlétét,
hogyan mesélhetném el, hogy mit jelent számomra a megértés,
mely’ szavak lennének célravezetők az empátia ecseteléséhez?
Mindez úgy, hogy ne nézzen Ő is hülyének.
Nyekergek valamit minderről, miközben már a türelmetlenséget látom a szemében.
Nem talál fogást rajtam, és ez dühíti.
Pedig csak időt kértem, hogy hangolódni tudjak, rá és a kérdéseire.
Magyarázatot vár a hallgatásomra. Nagy gesztusokkal ecseteli derűsebb ábrázatra számított, hol van az a régi én?
Hol vannak a megélt szép pillanataim?
De nem haladunk, még mindig hallgatok.
Más utat választ, könyörgőre fogja, csak egyet mondjak, egy olyat, amikor nyugiban hátradőltem és élveztem azt az igazán jó pillanatot, ami csak nekem/rólam szólt…nem merek a szemébe nézni, igazából semerre sem merek pillantani, az asztal lapjára fókuszálok, nagyon kevés válasz el attól, hogy el ne bőgjem magam…
Hogyan tanulsz meg bízni, ha soha esélyt sem kaptál a bizalomra?
Személyre szóló “ajándék”…
Ide ülnék melléd, csak egy kis időre.
Nézném, hogyan csinálod.
Tudod, azt az át gyaloglást másokon, dolgot.
Szeretném tudni miért, és milyen közben az arcod.
Ne félj, nem szólalok meg, csak csendben figyelek.
Hátha rájövök mi is olyan élvezetes benne.
Mit mondasz? Hogy észre sem veszed? Hogy ez nem tudatos?
Ne kábíts. Semmi átgondolt kidolgozott terv, csak neki indulsz és áttrappolsz rajtuk?
Azért néha visszanézel, hogy mit hagytál magad után?
Kiélvezed a pillanatot, ahogy szemed előtt alázza porba magát a másik, hogy egy kis figyelmet kicsikarjon Tőled?
Megnézed agonizálását, ahogy fetrengve, csúszva, mászva, tipródik az önmarcangolásban?
Jé ez érdekes. Csak most látom.
Hisz, Te úgy intézed, hogy magát okolhassa, még véletlenül se gondolja, hogy az a Te hibád is lehet.
Na, ez a rész érdekelne egy kicsit jobban.
Hogyan csinálod?
Sablon szerint vagy mindenkinek egyedi, személyre szabott megalázás jár?
Ja? hogy szépen becsomagolod?
Feldíszíted, egy kis önbizalom masnival
Hogyan csinálod?
Sablon szerint vagy mindenkinek egyedi, személyre szabott megalázás jár?
Ja? hogy szépen becsomagolod?
Feldíszíted, egy kis önbizalom masnival
egy kis te is fontos lehetsz szalaggal,
értékes vagy számomra gyöngyöcskékkel,
csak téged akarlak csillámporral meghintve,
bízhatsz bennem díszítésű papírral bevonva.
Tényleg gyönyörű lett.
Nem csodálom, hogy ezt bekajálja mindenki, és bontogatják nagy bőszen.
Tényleg gyönyörű lett.
Nem csodálom, hogy ezt bekajálja mindenki, és bontogatják nagy bőszen.
Aztán van nagy meglepetés ugye?. Neked!! Hatalmas mentális kielégülés lehet számodra.
Hát nem semmi! TE tényleg tudsz valamit! Remek “szakemberré” nőtted ki magad az évek alatt!
Figyelj csak?
Figyelj csak?
Ott a sarokban, félredobva az a csomag, azt nekem szánnád?
Azt a csillámfényest?
Hm szép, de meggondoltam magam, ilyen áron inkább mégsem kérném.
Azt a csillámfényest?
Hm szép, de meggondoltam magam, ilyen áron inkább mégsem kérném.
Tudom -tudom ajándék lónak ne nézzem a fogát.
De én inkább most a kupec szerepét játszanám… 😉
